|
Élménybeszámoló - 2007 - Passau
Minden egy átlagosnak induló németórával
kezdõdött, még tavaly szeptemberben. Akkor merült fel
a kérdés, ki szeretne passaui cserediákot vendégül
látni egy hétre, majd nyáron Passauba utazni. Gyorsan dönteni
kellett, és a hozzám hasonló 23 emberhez döntöttem
is: Igen. Elszállásolok egy német diákot.
Ezután könyörtelenül, és megállíthatatlanul
minden kezdetét vette. Utólag visszagondolva az az egy hét
is nagyon gyorsan eltelt, amíg a cserediák itt volt. Egy darabig
csak az e-mail-ek, és az emlékek tudatták, hogy mégsem
egy álom volt ez az egész.
Így teltek a napok, hetek, talán egy-két hónap is,
amikor egy újabb átlagos nap átlagos nagyszünetében
az unalmas hirdetések mellett egy nekem szóló is elhangzott:
"A passaui cserediákot fogadóknak fontos megbeszélés
lesz a nagyfaliújság elõtt." Így derült
ki, hogy mikor is utazunk Passauba. Egypár félreértés,
és igazítás után aztán végleg kiderült:
2007. július 12. Egy dátum. Egy pont az életünkben.
Még egy dolog, amire várni lehetett.
Egy pár hónapig aztán megint csak e-mailezés a cserediákokkal,
közben élve a rendes életünket, míg végül
(bármilyen távolinak tûnt is akkor) elérkezett a
várva-várt idõpont. Koránkelés, mindent ellenõrizni,
hogy megvan-e, elköszönés a szülõktõl, és
indulás; és ha a buszúton még nem is teljesen, de
a passaui benzinkútnál már tudatosult bennünk, hogy
nem sokára kezdetét veszi az egyhetes program, és hogy
újra találkozhatunk a cserediákjainkkal.
Talán az elsõ este élményeit, mesélnivalóit
sem lehetne egyetlen oldalba belesûríteni, nemhogy az egész
hetet. Nekem most mégis meg kell tennem, egyetlen oldalban kell összefoglalnom
mindent. Szóval az elsõ esti ismerkedés a családdal
és a "Hogy utaztál? Hogy vagy? Mi történt veled
az utolsó levél óta? " és hasonlók után
már mindenki elhitte, hogy itt van. Aztán elkezdõdött
maga a program.
Elsõ nap elõször is köszöntöttek minket, majd
Passaut néztük meg; gyalog, minden nevezetességet körbejárva,
aztán kívülrõl is: hajóval. Talán egy
kicsit túl alapos volt a város megismerése, de legalábbis
a templomokhoz, és egyebekhez fûzött magyarázat volt
egy kicsit sok. Ennek ellenére nagyon megszerettem Passaut, hiszen nagyon
szép hely, és ez akkor is észrevehetõ, amikor az
ember éppen arra gondol, hogy mikor lesz már vége a történelmi
monológnak. Majd délután (bár nem volt éppen
strandidõ) a passaui élményfürdõbe mentünk.
Így telt el az elsõ nap.
A következõ két nap "családi program" volt,
aminek keretében egyszer tulajdonképpen mindenki moziba ment.
Furcsa, de jó érzés volt németül is megérteni
egy filmet; és a tényleg családiasan eltöltött
vasárnap után még furcsább volt hétfõn
a regensburgi kirándulás alkalmával ismét magyarul
beszélni. Regensburg is szép város, hatalmas dómjával,
és hangulatos utcáival.
Másnap Burghausenben voltunk, ahol megnéztük Európa
leghosszabb várát. Valóban nagyon hosszú volt, és
ebben talán az is közrejátszott, hogy meleg volt, és
sokat kellett menni, miközben a Salzach folyó egy holtágában
vígan fürdõzõ embereket irigyeltük.
Este valamiféle "Utolsó vacsorát" tartottunk
egy étteremben, ahol egy, az étterem melletti játszótéren
kiélvezhettük a még együtt töltött pillanatokat.
Hiszen másnap már menni kellett. Ez a hét is nagyon gyorsan
elszaladt, sokan szerettünk volna maradni még…
A következõ reggel el kellett búcsúznunk. Nehézkesen,
lassan, és itt-ott könnyekkel ez sikerült is, majd hazaindultunk.
Tudatosult bennünk, hogy most már tényleg vége van.
Mostantól ténylegesen lehet tervezni a többi nyári
programot, új dolgokra kell várni ezután. De tulajdonképpen
teljesen mégsem ért véget ez a cserediák-program:
Az emlékeink, a fotók, még egy jó darabig velünk
lesznek; és ami a legfontosabb: az új barátainkat sem felejtjük
el.
Schlakker Dóra
*
© 2019. Lovassy László Gimnázium, Veszprém
|
|
|
|
|
