A 2018/2019-es tanév ballagási ünnepségén
nevelõtestületi díjazásban részesült diákok:
1., Jubileumi emlékplakettet kapott:
Az iskolánk legmagasabb, tanulóknak adható
kitüntetése a Lovassy László Gimnázium Jubileumi
emlékplakettje. Ezt azok a végzõs tanulók kaphatják,
akik tanulmányi téren, egyéni kulturális vagy sport
teljesítményben gimnáziumi tanulmányaik során
országos szintû eredményt értek el, és a tanulóközösség
elé minden tekintetben példaként állíthatók.
Az elismerésben részesített diákok, az iskola emlékplakettje
mellett átvehetik a Herendi Porcelánmanufaktúra által
felajánlott és elkészített Lovassy mellszobrot is.
A Jubileumi emlékplakettel jutalmazott tanulók közül
a legkiemelkedõbb teljesítményt nyújtó diák
megkapja a manufaktúra által felajánlott emléktárgyat
is.
PITUK GÁBOR
12.A osztályos
tanuló |
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért a gimnáziumi tanulmányai alatt a matematika, a fizika és az informatika tantárgyakból nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, művészeti tevékenységéért. A legfontosabbak: A matematika OKTV-n 2018-ban 7. míg 2019-ben 9. helyezést ért el. Az Arany Dániel Matematikaversenyen I. dicséretet kapott. A fizika OKTV-n a 25. helyen végzett, a Mikola Sándor Fizikaversenyen a 12. volt. Az informatika OKTV programozói kategóriájában 2018-ban 18., 2019-ben 17. lett. Kiemelkedően eredményesen szerepelt többek között a Zrínyi Matematikaversenyen, az Izsák Imre Gyula komplex természettudományi versenyen. Az iskolai rendezvények rendszeres fellépője volt zongorajátékával.
A nevelõtestület döntése
alapján Gábor vehette át a legkiemelkedõbb
teljesítményt nyújtó végzõs
tanulónak a porcelánmanufaktúra által felajánlott
Lovassy mellszobrot (is). |
FÜLÖP DOMINIKA RÉKA 12.D osztályos tanuló |
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, az angol nyelv tantárgyból a középiskolai tanulmányai alatt elért kiemelkedő eredményeiért. Az angol nyelv OKTV-n 2019-ben a 10. helyen végzett. Kiváló tanulmányi munkája mellett a Helikoni Ünnepségeken kiemelkedően eredményes kórusainknak és a Clap-tomaniacs ütőegyüttesnek is tagja volt. |
HOLICSEK RÉKA 12.B osztályos
tanuló
|
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért. A német nemzetiségi OKTV-n 2019-ben a 2. helyen, 2018-ban a 6. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2018-ban a 13., 2019-ben a 26. helyezést érte el. A Lovassy kórus és a nőikar tagja volt. |
KÁLMÁN KATA KINCSŐ 12.B osztályos tanuló |
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért. A német nemzetiségi OKTV-n 2019-ben a 6. helyen, 2018-ban a 7. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2018-ban a 15., 2019-ben a 32. helyezést érte el. A Lovassy kórus és a nőikar tagja volt. |
REISINGER VIKTOR 12.B osztályos tanuló |
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért, kiemelkedő sporttevékenységéért. A német nemzetiségi OKTV-n 2018-ban a 2. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2019-ben a 30. helyezést érte el. A kézilabda diákolimpián 2017-ben a 2., 2019-ben 4. helyen végzett csapat kapusa volt. Akkor és idén is a torna legjobb kapusának választották. |
VÉBER KRISZTINA 12.B osztályos tanuló |
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért. A német nemzetiségi OKTV-n 2019-ben a 8. helyen, 2018-ban a 16. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2019-ben a 18. helyezést érte el. |
VARGA MÁRK 12.A
osztályos tanuló
|
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nyelv és a történelem tantárgyakból elért eredményeiért. A német nyelv OKTV-n a 10. helyen, míg a történelem OKTV-n a 28. helyen végzett az idei tanévben. A matematika csapatversenyeken szintén öregbítette az iskola hírnevét. |
2., Nevelõtestületi jegyzõkönyvi dicséretet
kapott:
Iskolánkban nevelõtestületi jegyzõkönyvi
dicséretben részesíthetõ az a tanuló, aki
kötelességét példamutatóan teljesítette,
és valamely területen, országos szinten is öregbítette
iskolánk hírnevét.
STÁHL LAURA 12.B osztályos tanuló |
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, valamint a német nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyból elért kiemelkedő eredményéért. Az országos középiskolai tanulmányi versenyen, az OKTV-n a 4. helyen végzett. |
KEREKES SAROLTA 12.B osztályos tanuló |
példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért valamint a német nyelv tantárgyból elért kiemelkedő eredményéért. A német nyelv OKTV-n a 18. helyen végzett, emellett a nemzetiségi nyelv és irodalom OKTV-n 17. helyezett volt. |
3., Nevelõtestületi elismerés mûvészeti
tevékenységért kapott:
Nevelõtestületi elismerés mûvészeti
tevékenységért díjban részesülhet az
a diákunk, aki gimnáziumi tanulmányai során folyamatosan
kiemelkedõ tevékenységet végzett valamely mûvészeti
területen, vagy egyéni, közösségi, országos
szintû eredményt ért el.
CSEPELY ZSÓFIA 12.A osztályos
tanuló
|
az iskola zenei életében betöltött meghatározó szerepéért, művészeti rendezvényein való részvételéért, a Helikoni Ünnepségeken több kategóriában elért sikereiért. Tagja, majd koncertmestere is volt a Lovassy Zenekarnak, mellyel arany minősítést és fődíjat vehettek át a Helikoni Ünnepségeken, tagja volt a vegyes karnak, amellyel arany minősítést nyertek, néptánc kategóriában a néptáncegyüttessel ezüst, szólóban aranyt minősítést kapott. A Corpo Rosso zenekar tagja. Kitűnő tanuló. |
KOVÁCS DÁNIEL 12.A osztályos
tanuló
|
aki az országos középiskolai tanulmányi versenyen mozgóképkultúra és médiaismeret kategóriában idén a 3. az elmúlt évben a 7. helyen végzett. A Corpo Rosso zenekar tagjaként az iskolai és városi rendezvények állandó szereplője. |
RUZSICZKY NÓRA 12.A osztályos tanuló |
az iskola zenei életében betöltött meghatározó szerepéért, művészeti rendezvényein való részvételéért, a Helikoni Ünnepségeken több kategóriában elért sikereiért. Tagja volt a vegyes és női karnak, amelyekkel arany minősítéseket, fődíjat, különdíjat vehettek át, tagja volt a helikoni fődíjas Lovassy Kamarazenekarnak, a Helikoni Ünnepségeken két alkalommal is arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak. A Corpo Rosso zenakar alapító tagja, énekese. Kitűnő tanuló. |
PILLER TRISZTÁN 12.Cosztályos tanuló |
aki a Lovassy vegyeskar tagjaként a helikoni Ünnepségeken arany minősítéseket és fődíjat kapott, az Országos Diákfilm Fesztiválon a legjobb rövidfilm és a Legjobb filmes alkotó díjakat vehette át. Az iskolai rendezvények rendszeres fellépőjeként saját zeneműveinek betanítására és bemutatására is vállalkozott. |
KISS ANTÓNIA 12.D osztályos tanuló |
az iskolai énekkarokban végzett eredményes munkájáért, a Helikoni Ünnepségeken több kategóriában elért sikereiért. Tagja volt a vegyes és női karnak, amelyekkel arany minősítéseket, fődíjat, különdíjat vehettek át, tagja volt a két alkalommal is arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak, valamint a nemzetiségi kamarakórusnak. |
PAJZER ALMA 12.D osztályos tanuló |
az iskola színjátszó csoportjában végzett kiemelkedő tevékenységéért. A Lovassy Színpad tagjaként a Helikoni Ünnepségeken arany minősítéseket és fődíjat szerzett, az Országos Diákszínjátszó Találkozón több alkalommal arany minősítést kaptak. 2016-ban tagja volt az arany minősítésű, fődíjas vegyeskarnak. Kitűnő tanuló. |
4., Nevelõtestületi elismerés sport tevékenységért
kapott:
Nevelõtestületi elismerés sport tevékenységért
díjban részesülhet az a diákunk, aki gimnáziumi
tanulmányai során folyamatosan kiemelkedõ sporttevékenységet
végzett, vagy a sport területén országos szinten dobogós
helyezést ért el.
SCHÜTZ ANNAMÁRIA 12.A
osztályos tanuló |
a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. Kitűnő tanuló, a diákönkormányzat társelnöke volt. |
NÉMETH FANNI 12.B
osztályos tanuló |
a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. Kitűnő tanuló. A Helikoni Ünnepségeken arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak a tagja volt. |
RÉTI ANNA 12.B
osztályos tanuló |
a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat csapatkapitánya volt, 2017-ben a strandröplabda diákolimpián 3. helyezést elért csapat tagja volt. A német nyelv OKTV-n a 24. helyen végzett. Kitűnő tanuló. |
VÖRÖS LAURA 12.B osztályos tanuló |
a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. A Helikoni Ünnepségeken arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak a tagja volt. |
GYŐRY RÉKA 12.D osztályos tanuló |
a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. |
MÓGOR ZSÓFIA 12.D osztályos tanuló |
a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. 2017-ben a strandröplabda diákolimpián szintén a 3. helyen végeztek. A Clap-tomaniacs ütőegyüttessel Helikoni arany minősítést is szerzett. |
STROMMER SOMA 12.B osztályos tanuló |
aki 2016-ban és 2017-ben a falmászó diákolimpián 1. helyezett volt. Sokan a hazai Ninja Varrior 1. helyezettjeként ismerhetik. 2017-ben a felnőttek között, míg 2018-ban az U20-as kategóriában mindhárom falmászó szakág magyar bajnoka volt. A sportteljesítménye mellett a német nemzetiségi OKTV 20. helyezettje is. |
KUTHI GÁBOR 12.C osztályos tanuló |
a kézilabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn 2017-ben a 2. helyen végzett kézilabdacsapat tagja volt. Idén néhány napja a 4. helyen végeztek. A kézilabda mellett a röplabda csapatot is erősítette, velük kétszer végzett a diákolimpia 4. helyén. |
STARK BENCE 12.C
osztályos tanuló
|
aki az országúti kerékpáros diákolimpián 2017-ben a 3. helyen végzett. |
5.,
Közösségért-díjat kapott:
A Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre Közösségért díjat alapított, azon végzős diák jutalmazására, aki képességeihez mérten jó tanulmányi eredménye mellett a legtöbbet tett az iskolaközösségért.
KEDVES MÁTÉ ÖRS 12.D osztályos tanuló
|
a közösség szervezésében és alakításában tanúsított példaértékű, pozitív hozzáállásáért, az iskola zenei és sportéletében betöltött szerepéért. A vegyeskar mellett tagja volt a Clap-tomaniacs ütőegyüttesnek, iskolai rendezvények rendszeres fellépője volt, zongorázott, gitározott, az osztálya költészetnapi műsorának egyik főszereplője volt. Kiemelkedően teljesített a röplabda sportágban, képviselte az iskolánkat és Veszprém városát az európai városok nyári találkozóján. |
*
© 2019. Lovassy László Gimnázium, Veszprém
|
|
|
|
|