FIGYELEM!

Az iskola ezen honlapja 2019. szeptember 1-je után már nem frissül.
 
Az új honlap a http://web.lovassy.hu érhető el!

Bottropi tanulmányút - 2007

Május 8-án, kedden indultunk Németországba. A repülõút zökkenõmentes volt, mikor megérkeztünk, a fogadócsaládjaink már vártak minket Dortmundban, majd hazamentünk Kirchellenbe. Útközben eleredt az esõ. Elsõ este megismerkedtünk a családokkal, majd este bementünk Bottropba szórakozni egy kicsit. Szerdán iskolába mentünk, órákat látogattunk, például matekóra, rajzóra, politika-elõadás, angolóra és német irodalomóra közül választhattunk. Délután fogadásra mentünk a városházára, ahol a polgármester köszöntött minket, de elõtte lefotózott minket a helyi magazin. Este discoba mentünk, ahol együtt táncolt német magyarral, magyar némettel. A csütörtöki programunkat kénytelenek voltunk felcserélni a hétfõivel a rossz idõ miatt, így reggel találkoztunk a Gasometer elõtt, ahol mûholdas képeket tekinthettünk meg, és a torony tetejérõl beláthattuk az egész Ruhr-vidéket. Délután szabadprogramot kaptunk egy nagy bevásárlóközpontban, majd estefele átmentünk a Veltins Arena-ba, ahol a Schalke 04 csapat játszik. Ebben az arénában van a világ legnagyobb kivetítõje, egyenként 36m2 -es TV-k, valamint a pálya egy gombnyomásra ki-be tolható, azért hogy a fû elég fényt tudjon kapni. Késõbb hazamentünk Kirchellenbe, ahol este ismét összegyûlt a banda, és egy '50-es évekbeli amerikai stílusú pub-ba mentünk. Pénteken Kölnbe mentünk, felmásztunk 509 lépcsõn, hogy a Dóm tetejérõl fotózhassunk. Ezután Csokimúzeumba mentünk, ahol mellesleg ingyen csokit ettünk, és persze vettünk is. Délután újra szabadidõs programunk volt a kölni bevásárló utcán. Este a német cserediákjaink egy 5 termes discoba vittek minket, ahol 5 különbözõ stílusú zenét játszottak, így mindenki megtalálta a magának valót. Szombaton családi nap volt, ami nekem arról szólt, hogy végre kialudtam magam, és délig ki sem keltem az ágyból, majd megebédeltünk, és Essen mellé egy Zollverein nevû, most már múzeumként mûködõ, régi kõszéntermelõ üzembe látogattunk. A Desing Museum, ahova bementünk, nagyon érdekes volt, a plafonról például Audi-k lógtak… Másoktól hallottam, hogy õk is jól szórakoztak: a legtöbben Bowling-ozni mentek, páran vásárolni, meg sétálni a városban, de olyan is volt, akit focimeccsre vittek a dortmundi arénába, a Dortmund - Schalke 04 meccsre. Este az egyik fogadódiák kerti-partyt tartott, ahol sokat beszélgettünk. Vasárnap grillezni mentünk egy csónakházba, de sajnos az esõ miatt csak a grillezés maradt, mert a rossz idõben nem akartunk csónakázni. Este nagy vihar lett, de mi még így is jól éreztük magunkat az újabb kerti-partyn, ami emiatt fedett teraszos-party lett. Hétfõn volt sokak szerint a legjobb nap. Movie Park-ba mentünk, ahol sima hullámvasúttól kezdve, átfordulós hullámvasútig és a szabadesésig mindent kipróbálhattunk. Voltunk például Ice Age túrán, ahol csónakban ültünk, vagy 4-D moziban Spongya Bob filmet nézhettünk, délután pedig néhányan megnéztünk egy kaszkadõrös - háztetõrobbantgatós tulajdonképpen vígjátékot. Este közös vacsorán vettünk részt egy görög étteremben, ahol tényleg nagyon finoman fõztek, igaz a légkör nem volt túl görögös. Aztán elmentünk tekézni, elkészítettük az utolsó közös fotókat, e-mail címet cseréltünk, majd taxival hazautaztunk. Másnap reggel mindenki bepakolt, elköszönt a családjától, és a reptérre indult. Szerencsésen hazaértünk kedden 6 órára, igaz, itthon is esõ fogadott minket.
Mindenki gazdag élményekkel tért haza, sok új barátság szövõdött, olyannyira, hogy már tervezzük, hogy mikor mehetnénk vissza, de elõtte õk látogatnak meg minket nyáron, páran nyaralni jönnek Siófokra, hogy találkozhassunk. E-mailben tartjuk a kapcsolatot, már beszéltünk is velük az óta, mert a "szüleink" aggódtak értünk, hogy rendben hazaértünk-e.
Nekem nagyon tetszett Németország, a programok jók voltak, de számomra a legfontosabb, hogy új barátokat szereztem, akikkel tartani fogom a kapcsolatot, és remélem még sokat látjuk egymást.

Kondor Kata 11.D

A kirándulás fényképei itt tekinthetõk meg...


Vissza a kezdőlapra * Ugrás a lap tetejére

© 2019. Lovassy László Gimnázium, Veszprém